Bosszantó vereség a Respect ellen

CFS Respect - Issimo SE II. 3-2

ISSIMO SE fényképe.

Szombat reggel 9-kor kezdődött a Blsz4-es csapatunk idegenbeli mérkőzése a 16. fordulóban a Respect vendégeként. Sérültekből a kezdőnkben és a kispadunkon sem volt hiány, mindezek ellenére az első játékrészben mi tudtunk több helyzetet kialakítani. A kezdeti fölényünket a 26. percben egy jogosan megítélt büntető révén sikerült gólra váltanunk, Öreg állt a labda mögé, aki magabiztosan helyezte azt a bal felsőbe, esélyt sem hagyva a kapusnak. Ezt követően folytattuk a játékunkat, ami további helyzetek formájában mutatkozott meg, azonban ezeket nem sikerült góllal befejezni. A második félidőre kicsit álmoskásan mentünk ki, ezt az ellenfél egy gyors góllal bűntette, már az 50. percben kiegyenlített. Ezt követően támadtunk tovább, aminek meg is lett az eredménye, egy ellenünk elkövetett szabálytalanság az ellenfél kapujától 17-18 méterre. A labda mögött ismét Öreg állt, aki a hosszúba csavart, a kapus ehhez is csak asszisztálni tudott, így ismét nálunk volt az előny. A vezetés megszerzése után viszont feladtuk a játékunkat, túl sok területet hagytunk az ellenfélnek. Az utolsó negyed óra sajnos az idei legrosszabbnak volt mondható, ugyanis előbb a 78. percben néztük végig a tizenhatosunkon belül, ahogy kiegyenlítenek, majd a 83. percben, egy kavarodás után meg is fordították a mérkőzést. 
Edzésen ki kell javítani mind a csapat szintű, mind az egyéni hibákat.

CFR Respect - Issimo SE II. 3 - 2
2018.03.24 9:00
XIII. Rozsnyai utca

Issimo SE: Vályi - Gáspár K, Zsilinszky, Balogh J, Nagy V - Temesvári, Szilágyi G, Füleki, Szilágyi B - Gressó, M Tóth 
Csereként játszott: Banka, Rajna, Farkas
Gólszerző: Szilágyi G 2

 

Heti program

Felnőtt I. edzései

  • Kedd - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Szerda - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 19:30-21:00  Vasgolyó utca

Felnőtt II. edzései

  • Kedd - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 19:30-21:00  Vasgolyó utca

U7-U9 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Kedd - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Csütörtök - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk

U11 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18.00 Budai II műfű
  • Szerda - 16.30-18.00 Budai II műfű
  • Péntek - 16.30-18.00 Budai II műfű

U16 csapat edzései

  • Kedd- 18.00-19.30 Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 Vasgolyó utca

U19 csapat edzései

  • Kedd - 18:00-19:30  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18:00-19:30  Vasgolyó utca

Sportorvosi kérdőív

TAO támogatás

Bővebb információk az ISSIMO SE TAO támogatási pályzatai kapcsán itt elérhetők.

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ezen könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe.

Bővebben