Értékes győzelem!

Nehéz mérkőzés várt Öregfiúk csapatunkra hétfő este, a Trend Csepel csapatát fogadtuk hazai pályán. Az utóbbi két évben rendre szoros mérkőzéseket vívtunk a Csepeliekkel, ősszel gól nélküli döntetlent.

Ezúttal sem számítottunk könnyebb összecsapásra, de abban az időszakban, amikor a futballra koncentráltunk, akkor fölényben tudtunk játszani. Az első tíz perc után már 2-0ra vezettünk, mert Kiss Gabi lövése ezúttal is a kapuban kötött ki, valamint Tóth Balu is betalált hasonlóan az elmúlt héthez. A 2 gólos vezetés a legveszélyesebb ahogy azt tudjuk, most is megbosszulta magát, mert már elhittük hogy innentől fogva megvan a meccs. Hamar meg is kaptuk az ébresztő hatású pofont egy szépítő találat képében. Kicsit eltérültünk a játékunktól a külső körülmények miatt, de idővel mindenki visszatért a futballhoz, ami meg is hozta a harmadik gólunkat. Ákos lépett ki egy hosszú indítás után, és mintegy 50 méteres sprint végén a kapuba kísérte a labdát, miután a kapus mellett elszáguldott vele.
A második félidőben nem változott a játék képe, jöttek a helyzetek sorban, de sajnos többségében kimaradtak. Egyedüli gólszerzőnk a játékrészben Lázi volt, aki a kapust átemelve nagyjából húsz méterről lőtt gólt. Kár a kihagyott helyzetekért, de majd jövő héten ezeket értékesítjük. Értékes győzelmet szereztünk ezen a napon, jövő héten innen kell folytatni a Hidegkút ellen.

ISSIMO SE – Trend Csepel Réf 4 -1
2019.03.18. 20:00
Bánka Kristóf Sportközpont

ISSIMO: Sztán – Filibér, Terjéki, Pető, Gáspár – Kiss, Séfer, Tóth – Balogh Ákos, Márton, Nagy Zs.
Csereként játszott: Kovács, Schmid, Reök, Hogyinszki
Gólszerzők: Kiss, Tóth, Balogh Ákos, Márton

#momomo

Heti program

Felnőtt és Öregfiúk csapatok edzései

  • Kedd - 19.30-21.00 Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 19.30-21.00 Kövér Lajos utca
U17 csapat edzései

  • Kedd - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
U19 csapat edzései

  • Kedd - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca

Issimo SE következő meccs

Issimo II. következő meccs

U19 következő meccs

SEnior következő meccs

Issimo BK következő meccs

Futsal következő meccs

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ezen könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe.

Bővebben