Rangadót hibáztunk

Szombat délután egy nagyon fontos mérkőzésre érkezett BLSZ III-as csapatunk a XVI. kerültbe. A második helyezett Tesi II csapata fogadta a tabella 3. helyezett csapatunkat. Amennyiben sikerrel vettük volna az akadályt, akkor előzhettünk volna a tabellán.

Sajnos ez nem jött össze, pedig nagyot mentek a Srácok. Az első félidő alapvetően a mienk volt, mezőnyfölényben játszottunk, helyzeteket alakítottunk, amik sorban kimaradtak. Szép támadásokat vezettünk, de egy-egy nüansz mindig hiányzott ahhoz hogy előnybe kerüljünk. 
A második félidőben a Tesi jobban játszott, mint az elsőben, de komoly helyzetet nem tudtak ők sem összehozni, csak apróbbakat. Ebben az időszakban több hibával játszottunk. a támadó harmadban pontatlanok voltunk, ezért nem tudtuk folytatni az első félidei játékunkat. Sokáig úgy tűnt, hogy nem esik gól a mérkőzésen, de sajnos a Tesi egy a mi térfelünkből szerzett labda után lőtt egy gólt. A Srácok mentek nagyon az egyenlítésért, de ez sajnos nem jött össze. Pető Peti állt a legközelebb hozzá, a kapufán csattant a fejese, de a hazai kapus is bemutatott még 2-3 bravúrt.
Nem jött össze a bravúr, amiben őszintén szólva a játékvezető keze is benne volt, mivel az első félidőben elfelejtette kiállítani a hazaiak kapusát, aki a mezőnyben elütötte az egyedül kilépő Máriás Bencét, valamint az egyetlen gól előtt is szabálytalan volt a Tesi labdaszerzése.

Testvériség II - ISSIMO SE 1-0
2019.03.30 16:30
Ikarus BSE sporttelep

ISSIMO: Szabó - Böjtös, Horváth, Unoka, Pető - Somogyvári, Illés. Kiss, Máriás - Takáts, Elek
Csereként játszott: Tarpai, Szabó B, Vincze

 

Heti program

Felnőtt és Öregfiúk csapatok edzései

  • Kedd - 19.30-21.00 Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 19.30-21.00 Kövér Lajos utca
U17 csapat edzései

  • Kedd - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
U19 csapat edzései

  • Kedd - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca

Issimo SE következő meccs

Issimo II. következő meccs

U19 következő meccs

SEnior következő meccs

Issimo BK következő meccs

Futsal következő meccs

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ezen könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe.

Bővebben