Vasárnap reggel Budafokra látogattunk a Műegyetem U19es csapata vendégeként.

A létszám sajnos még mindig kevés, így ezúton is szeretnénk invitálni a focizni vágyó fiatalokat utánpótlás csapatunkba, ahol kiváló körülmények között pallérozódhatnak.

A mérkőzést jól kezdtük. Az elejétől kezdve uraltuk a mérkőzést.
Első gólunkat Mányusz lőtte, egy elé pattanó labdát bombázott 20 méterről a léc alá.
Majd pár perccel később Sean adott egy kiváló keresztlabdát, amire az egész mérkőzésen jó formában játszó Karesz érkezett lendületből és vágott 16ról a hosszú sarokba.

Ezt követően kicsit túlságosan is megnyugodtunk, kapkodni kezdtünk és lusták voltunk védekezni, amit az ellenfél 2 gyors góllal büntetett. (Azt hozzá kell tenni, hogy ezen a mérkőzésen kapus nélkül álltunk ki, és valószínűleg Ervinnel a kapuban más lett volna a helyzet.)

A második játékrészben rendbetettünk pár dolgot és újra uralni tudtuk a játékot.
Innentől gyakorlatilag az ellenfél térfelén zajlott a játék. Rendre jól építkeztünk a széleken és középen egyaránt. Viszont gól sokáig nem született, helyzet viszont annál inkább.
Gyakorlatilag a védőkön kívül szinte minden játékosnak több helyzete is adódott. Mányusz és Gyuri távoli átlövésekkel sorozott, Szabó Bence a kapufát bombázta szét egy bal oldali akciót követően, Csanádnak pedig rengeteg 16oson belüli helyzete akadt, de sajnos egyikből sem született gól.
Majd negyed órával a vége előtt Csanád harcolt ki egy büntetőt, amit Mányusz értékesített magabiztosan.
Majd pár perccel később végre Gyuri is betalált, amivel be is állította a 4-2es végeredményt.

Rengeteg támadásvezetésünk volt, sok szép helyzettel, viszont a befejezéseknél szükségünk van egy kis magabiztosságra, illetve a védekezésen is van még mit csiszolnunk.

Gratulálok a csapatnak, hétről hétre rengeteget fejlődünk.

Remélhetőleg a hétvégén újabb szép eredményt tudunk elérni.

 

Heti program

Felnőtt I. edzései

  • Kedd - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Szerda - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 19:30-21:00  Vasgolyó utca

Felnőtt II. edzései

  • Kedd - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 19:30-21:00  Vasgolyó utca

U7-U9 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Kedd - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Csütörtök - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk

U11 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18.00 Budai II műfű
  • Szerda - 16.30-18.00 Budai II műfű
  • Péntek - 16.30-18.00 Budai II műfű

U16 csapat edzései

  • Kedd- 18.00-19.30 Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 Vasgolyó utca

U19 csapat edzései

  • Kedd - 18:00-19:30  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18:00-19:30  Vasgolyó utca

Sportorvosi kérdőív

TAO támogatás

Bővebb információk az ISSIMO SE TAO támogatási pályzatai kapcsán itt elérhetők.

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ezen könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe.

Bővebben