Továbbra is veretlen Elek mester legénysége!

Hétvégén csapatunk a családi ebédet kihagyva vágott neki a következő fordulónak ami igazi gólzáport tartogatott a szurkolóknak!

Már az első percekben latszodott hogy csapatunk próbálja akaratát ráerőltetni az ellenfélre hisz gyors támadás vezetésekkel többször sikerült eljutnunk az ellenfél kapuja elé aminek köszönhetően elég hamar Marcel révén egy mesterien kivitelezett lövésnek köszönhetően megszereztük a vezetést! (0-1)Talán a golnak köszönhetően ellenfelünk egy sebességgel feljebb kapcsolt aminek köszönhetően nem sokkal ki tudtak egyenlíteni (1-1) Ám ezután indult el az igazi tűzijáték! Először egy pontrúgást követően centereztek Farkas Ádámnak aki köszönte szépen 3 méterről továbbította a játékszert a kapuba (1-2) Majd 1 perccel kesobb Vincze Roli gondolta úgy hogy ideje lenne megszerezni a megnyugtató vezetést (1-3) De hogy ne maradjon izgalom a mérkőzésre Szilágyi gyors elfutásának köszönhetően a félidő előtt közvetlen hozta Farkast kihagyhatatlan helyzetben aki képtelen volt hibázni (1-4) Szünetben megbeszélték alapján a csapat ment tovább az első félidőben elkezdett úton aminek a jutalma egy Marcel szóló végén újabb gól (1-5) Ekkor már érezhető volt ellenfelünkön, hogy nem a játék szépségére hanem annak tördelésére próbál koncentrálni amit a játékvezető rögtön 2 piros lappal hálált meg! Innentől kezdve a meccs hangulata sokkal alább hagyott de legalább néhány variációt illetve játékelemet talán könnyebben tudott megvalósítani a csapat. Vincze Roli azért tovább gyarapította goljainak számát egy remek lövesnek köszönhetően illetve Tarpai Dani meg büntetőből szerezte meg a bajnokság első gólját.

Összegezve csapatunk szervezetten, az ellenfelet levegőhöz nem juttatva nyerte meg ezt a meccset. Következő mérkőzésünk Szombaton este 19:00kor fogja kezdetét venni az azonos pontszámmal rendelkező Kőbánya ellen!

Dream Football SE - Issimo SE 1-7
2019.09.29
Goldball Park

ISSIMO: Pacsika- Vértesi, Tarpai, Szabó M, Horváth- Végh, Gyüre, Vincze- Marcel, Farkas, Szilágyi
Csereként játszott: Nagy, Simon, Rajna, Homonnay
Gólszerzők: Farkas(2), Vincze (2), Marcel (2), Tarpai

Mo-Mo-Mo

 

Heti program

Felnőtt és Öregfiúk csapatok edzései

  • Kedd - 19.30-21.00 Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 19.30-21.00 Kövér Lajos utca

U9-U11 csapat edzései

  • Hétfő - 17:00-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Kedd - 18.00-19.00 Pestújhelyi Ált Isk
  • Csütörtök - 18.30-19.30 Pestújhelyi Ált Isk

U17-U19 csapat edzései

  • Kedd - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 XIV Kövér Lajos utca

Issimo SE következő meccs

Issimo II. következő meccs

U19 következő meccs

Issimo OB következő meccs

SEnior következő meccs

Issimo BK következő meccs

Futsal NBIII köv meccs

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ezen könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe.

Bővebben