Irány a BLSZ II
- Részletek
- 10 jún.
Javában zajlik a 2020/21-es futball idény tavaszi szezonja. A koronavírus járvány miatt ugyan több mérkőzés halasztásra került, de már ezek pótlása is folyamatban, kezdenek kiegyenesedni a táblázatok.
Csapataink jól szerepeltek az elmúlt időszakban, immáron új otthonunkban a Vasgolyó utcában.
Felnőtt csapataink harcolnak a feljutásért, illetve a dobogóért, U19-es fiataljaink a 4. helyet vették célba februárban, és eddig jól is menetelnek.
Az Öregfiúk I. osztályban szintén a 4. helyet célozzák a Fiúk, ami komoly fegyvertény lenne a legmagasabb osztályban. A III. osztályban sajnos hullámzó a csapat teljesítménye, de reméljük a hátralévő meccsekre felfelé ível majd a forma!
OldBoys csapatunk ugyancsak a dobogóért harcol a III. osztályban, összesen 4 csapat esélyes erre, úgy hogy fel kell kötni a gatyát a Srácoknak!
MoMoMo
Idén télen is volt némi mozgás csapataink játékoskeretében. Az érkezőket szívből köszöntjük, a távozóknak pedig további sok sikert kívánunk!
Részletek a cikkben!
A 2021-es tavaszi szezonra január második felében kezdjük meg a felkészülést. A pontos program kidolgozás alatt, de a részletek itt kerülnek részletezésre.
A cikk folyamatosan frissül!
Furcsa éven van túl a futball világ, a járványhelyzet miatt a tavaszi idény kimaradt, az őszi idényünk meg idejekorán véget ért. Az utolsó három hétben többségében elmaradtak a mérkőzések, amelyeket tavasszal kell majd pótolni.
Csapataink helyzete a következő a tabella jelen állása szerint. Sajnos a csapatok nem egyforma számban játszották le a meccseket, így nem nevezhetjük őszi végeredménynek.
Felnőtt 1 - BLSZ III/3.
1. hely, 10 mérkőzés, 7 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. +24es gólkülönbség. Tavasszal 3 meccset kell pótolni.
Felnőtt 2 - BLSZ IV/4.
1. hely, 10 mérkőzés, 8 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség. +51es gólkülönbség. Tavassszal 2 meccset kell pótolni.
U19 - Blsz u19/2 csoport
6. hely, 9 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. +6os gólkülönbség. Tavassszal 1 meccset kell pótolni.
Öregfiúk 1 - Öregfiúk 1. osztály
5. hely, 10 mérkőzés, 5 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. +6os gólkülönbség. Tavassszal 0 meccset kell pótolni.
Öregfiúk 2 - Öregfiúk 3. osztály
12. hely, 11 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség. -8as gólkülönbség. Tavassszal 2 meccset kell pótolni.
OldBoys- Oldboys III/1
2. hely, 10 mérkőzés, 7 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. +18os gólkülönbség. Tavassszal 3 meccset kell pótolni.
Futsal NB III
10. hely, 5 mérkőzés, 0 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. -15os gólkülönbség. Tavassszal 4 meccset kell pótolni.