Nagy arányú győzelmet aratott SEnior csapatunk idei első felkészülési mérkőzésén

Az idei első felkészülési mérkőzésen magabiztos játékkal, szép támadásokkal rukkoltunk elő, akár nagyobb arányban nyerhettünk volna a rossz napot kifogó vendégcsapattal szemben.

 

ISSIMO SEnior – Kormányőr SE          13-2

Szabó T – Losonczy, Hogyinszki, Nyeste, Baltay – Balogh J, Mirák P, Zsók, Nagy F – Balogh Ád, Nagy Zs

csere: Balogh Ák, Makhult, Szabó B

gól: Balogh Ád 3, Balogh J 2, Balogh Ák 2, Szabó B 2, Nagy F, Nagy Zs, Zsók, Mirák P

 

Még két edzőmeccsünk lesz a bajnokság kezdetéig, ahol a tavaly bajnok Telekom gárdájával csapunk majd össze.

Új igazolások

Javában zajlik az átigazolási időszak, ennek megfelelően folyamatban van felnőtt csapatunk megerősítése is.

Tárgyalásaink eredméneképpen korábbi játékosunk, a többszörös gólkirály Kurdi Norbert visszaigazolt hozzánk. Norbi komoly erőssége lehet a támadószekciónak.

A védelem erősítésére érkezik csapatunkhoz Gonda Miklós, aki legutóbb a Gödöllő csapatában játszott.

Felkészülési program - 2016 tavasz

Februártól az alábbi menetrend szerint készülünk a március közepi bajnoki rajtra:

Bővebben...

Sportorvosi szakrendelések Budapesten

Azoknak, akiknek tavasszal jár le a sportorvosijuk, az alábbi budapesti rendeléseken tudnak bejelentkezni. Fontos, hogy minél hamarabb kérjetek időpontot, hogy a kevesebb mint két hónap múlva kezdődő tavaszi szezonra már érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkezzetek!

Bővebben...

Váltás a vezetőedzői poszton

Forrás Zoli a tavaszi szezontól munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudja ellátni az ISSIMO SE vezetőedzői feladatait, ezért az Elnökséggel közösen azt a döntést hozta, hogy a jövőben sem távolodik el a klubtól, csatlakozik az ISSIMO SE Elnökségéhez, és ott vállal feladatokat a továbbiakban.

2016. februártól Huszti Gergely irányítja majd a szakmai munkát a Felnőtt csapatoknál.

Zolinak köszönjük az elmúlt 4 év áldozatos munkáját, Gergőnek sikeres tavaszi szezont kívánunk.

 

Heti program

Felnőtt I. edzései

  • Kedd - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Szerda - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 19:30-21:00  Vasgolyó utca

Felnőtt II. edzései

  • Kedd - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 19:30-21:00  Vasgolyó utca

U7-U9 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Kedd - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Csütörtök - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk

U11 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18.00 Budai II műfű
  • Szerda - 16.30-18.00 Budai II műfű
  • Péntek - 16.30-18.00 Budai II műfű

U16 csapat edzései

  • Kedd- 18.00-19.30 Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18.00-19.30 Vasgolyó utca

U19 csapat edzései

  • Kedd - 18:00-19:30  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18:00-19:30  Vasgolyó utca

Sportorvosi kérdőív

TAO támogatás

Bővebb információk az ISSIMO SE TAO támogatási pályzatai kapcsán itt elérhetők.

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ezen könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe.

Bővebben