Vereség a Futballfériától
- Részletek
- Megjelent: 2017. máj. 05. péntek, 15:41
Az őszi hazai győzelmet nem sikerült megismételni idegenben, 6-2-re kikaptunk a Tungsram pályán vendéglátónktól.
.jpg)
Rangadó volt a találkozó, hiszen a tabella negyedikje fogadta a harmadik helyezettet. Nem túl jó talajú füves pályara tették a mérkőzést, ami nem kedvezett nekünk.
A felállásban ismét voltak változasok, majd később kényszerű cserék is nehezítették a dolgunkat.
Rosszul kezdődött a találkozó, tíz perc játek után máris két gólos előnyben voltak a hazaiak. Ezt követően, kis változtatások után kissé javult a játék. Ez gólban is megmutatkozott, Gressó szépített, amikor egy élesen belőtt labdát kotort be közelről a kapuba. Ebben az időszakban több helyzetünk is adódott, de azok rendre kimaradtak. Nem úgy a másik oldalon, ahol gyakorlatilag helyzet nélkül esett újabb szerencsés gól a szünet előtt. A félidő krónikájához tartozik még, hogy a játékvezető egy egyértelmű büntetőt nem ítélt meg csapatunk javára a 45. percben.
3-1-es hazai vezetésről indult a második játékrész, ráadásul a két legveszélyesebb játékosunkat, Gressót és Takátsot is le kellett cserélni a szünetben. A csapat nem adta ugyan fel, de sajnos a gólok nem jöttek. Ismét a 'Féria volt eredményes, 4-1. Továbbra is futottunk az eredmény után, amikor Szilágyi Bendegúz távoli találata egy kis reménysugarat jelentett. Ám nem sokáig, kitámadó csapatunkat két további góllal mattolta a házigazda együttes. A végén még szépíthettünk volna, ám Gonda közeli lövése a kapufaról kifelé pattant. A vége tehát 6-2 oda, jövőhéten a Törökbálint ellen kell javítani!
Futballféria - ISSIMO SE 6-2 (3-1)
ISSIMO SE: Szabó T. - Temesvári, Pető, Gonda, Terjéki - Szijer, Böjtös, Rozgonyi (Szilagyi G.)- Gressó (Ungi), Takáts (Aboubacar), Szilágyi B.
Gólszerzőink: Gressó, Szilágyi B.
