Döntetlen az elmaradt BLSZ IV-es mérkőzésen

A nagy esőzések miatt a 22. fordulóban elmaradt az Erzsébet SK elleni mérkőzésünk a Népfürdő utcában. A pálya ezúttal sem volt jó állapotban, azonban elázva legalább nem volt. A tabellán előttünk szereplő csapatok eredményei miatt újra esélyünk nyílt a bajnokság végén a dobogóra lépni, így komoly téttel mentünk neki a mérkőzésnek.

Támadólag léptünk fel a meccs elején, azonban egy hazai kontra és egy komoly
védelmi hiba után már a 3. percben vezetett az Erzsébet csapata. Szerencsére hamar jött a válaszunk egy Gressó szóló után a 8. percben.

A továbbiakban is adódtak kisebb nagyobb helyzeteink, azonban a hazai csapat szívós védekezése, és a pálya talajának egyetlensége miatt nem tudtuk újabb gólra váltani a mezőnyfölényünket az első 20 percben.

Sőt egy újabb hiba nálunk és újra vezetett a hazai gárda. Ezután egyre-másra vezettük a támadásainkat, de vagy pontatlanok voltunk, vagy a védők tudtak tisztázni. A hazai védelem keményen védte a kapuját, nem egyszer szabálytalanul téve ezt a tizenhatoson belül. Nagyjából a negyedik büntető gyanús esetnél H Nagy Máté néhány oda nem illő szóval illette a játékvezető
ítéletét, amiért a kiállítás sorsára jutott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hazaiak közül sem bírta valaki cérnával, így
páros kiállítás lett belőle.

A második félidőben 10-10 emberrel folytatódott a meccs, azonban a játék
képe nem változott, berendezkedtünk az ellenfél térfelén. Gyömöszöltük a
labdát a kapu felé, de a kapus a helyén volt. A 65. percben a játékvezető az
5. büntetőt érő hazai szerelést már befújta, és Reszeli Soós Ádi higgadt ítélet végrehajtónak bizonyult, beállítva evvel a végeredményt. Ugyanis gólt már nem látott a közönség, hiába volt még 2-3 komolyabb helyzetünk. Gól
helyett még három piros lapot sajnos igen. Mészi és egy vendég támadó talált
egymásra a 87. percben ami szintén páros kiállítás lett, illetve a 90. percben a játékvezető még egy Erzsébet játékost kiállított reklamálásért. A játékvezető hogy feltegye a koronát a napi nagyon gyenge teljesítményére, egyetlen percet sem hosszabbított, biztos sietett haza vacsorázni.

Ez a váratlan pontvesztés nem jött jókor, de ha hozzuk a még hátralévő két meccsünket, akkor akár a bronz is meglehet!

Erzsébet SK - ISSIMO SE 2-2
2017.05. 25 20:00
XIII. Népfürdő utca

ISSIMO SE: Vályi - Nagy V, Zsilinszky, Mészáros, Szendi - H Nagy, Reszeli
Soós, Temesvári - Szilágyi B, M Tóth, Gressó
Csereként játszott: Simon, Tálai, Iványi, Rajna, Bíró

Gólszerző: Gressó, Reszeli Soós

 

 
 

Heti program

Felnőtt I. edzései

  • Kedd - 18:00-19:30  Vasgolyó utca
  • Szerda - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18:00-19:30  Vasgolyó utca

Felnőtt II. edzései

  • Kedd - 18:00-19:30  Vasgolyó utca
  • Szerda - 19:30-21:00  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18:00-19:30  Vasgolyó utca

U7-U9 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Kedd - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk
  • Csütörtök - 16:30-18:00 László Gyula Ált Isk

U11-U13-U14 csapat edzései

  • Hétfő - 16:30-18.00 Budai II műfű
  • Szerda - 16.30-18.00 Budai II műfű
  • Péntek - 16.30-18.00 Budai II műfű

U19 csapat edzései

  • Kedd - 18:00-19:30  Vasgolyó utca
  • Csütörtök - 18:00-19:30  Vasgolyó utca

Sportorvosi kérdőív

TAO támogatás

Bővebb információk az ISSIMO SE TAO támogatási pályzatai kapcsán itt elérhetők.

1 %-os támogatás

  • Ahhoz, hogy egyesületünk működni tudjon - a tagdíj bevételek mellett -, anyagi támogatásra is szükségünk van.
  • Ebben könnyedén segíthetsz, mindösszesen az adód 1 %-nak felajánlásával. Neked ez nem kerül semmibe, nekünk sokat számít

Bővebben