Meggyőző játék, nagyarányú futsal győzelem
- Részletek
- Megjelent: 2018. november 10. szombat, 08:00
Nem volt kérdés a három pont sorsa!
.jpg)
Önmagát is beleszámolva két sorra számíthatott Szilágyi-mester a Kistarcsán megrendezésre kerülő rákospalotai rangadón, igaz, több érkezőt is az egyik helyett a másik kistarcsai sportcsarnokhoz hajtott, aki pedig jó helyre ment, az se találta percekig a bejáratot. Nem hatott ránk azonban a lélektani hadviselés, hiszen Bence már az első percben betalált, miután az ellenfél letámadástól meglepődő kapusa belerúgta a labdát. A 8. percben Bende góljával duplázódott az előny, majd Bence találta be újra. Ki tudja miért, de ellenfelünk végig saját hatosa elé behúzódva védekezett, amikor pedig labdát szereztek, gyakorlatilag egyből el is veszítették azt, az első játékrész így lepergett háromgólos előnyüknél.
A második félidő Boti góljával kezdődött, majd jött Viktor menetrend szerinti találata a kapuból. A hajrára pedig a Reactor energiája is elfogyott (pedig ők is két sorral játszottak), percenként jöttek a gólok – Armand, Geri, Bence és új igazolásunk, Heinrich Gergely is betaláltak. Eközben egy akciót a hazaiak is góllal fejeztek be, az utolsó három percben pedig a kapust lehozva emberelőnyben támadtak, de sikerült kivédekeznünk a hátrányos szituációt, nagy arányban is megérdemelten nyertünk.
Rákospalotai Reactor – Issimo SE 1-9 (0-3)
Issimo: Sztán – Horváth Zs., Balogh B., Stampf, Máriás
Csere: Pető P., Szilágyi B., Heinrich, Gressó
Gólszerzők: Máriás (3), Stampf, Sztán, Balogh B, Szilágyi B., Heinrich, Gressó